Temetés


Február 21-én utolsó útjára kísértük 
Ádámosi Sándorné, született Kovács Ilona testvérünket, aki életének 88. évében adta vissza lelkét a Teremtőjének. 
Házasságban élt 37 évet, özvegységben 33-at.

Utolsó búcsúvételkor Jónás könyve 2, 3-10 részei hangoztak el.



Gyászoló Testvéreim! Az imént felolvasott bibliai versek egy próféta szavai. Egy olyan próféta szavai, akit mindenki ismer. Jónás egyszerű ember, akit megszólít az Úr. Ninive városába küldi, hogy megtérést hirdessen. Ám Jónás megijed a nagy feladattól, és teljesen más irányba veszi útját. Ellentétes útra indul azzal, ahova az Úr küldte. Elfut, majd felül egy hajóra és menekül. Ám a tengeren óriási vihar tör ki és az emberek hamar rájönnek, hogy ki miatt történik mindez. A döntés visszafordíthatatlan: úgy menekülhetnek meg, ha kidobják a hajóból azt, aki az Úr ellen vétett. Súlyos és halálos ítélet! Jónás a vihar kellős közepén egymagában szembenéz a halállal. Belátja, hogy tévedett, de már késő. És amikor mindent feladott volna megérkezik a menekülés: egy cethal lenyeli és nem fullad meg. Itt tölt el három napot, míg végigondolja és megérti, hogy az Úr elől nincs menekvés.
GYT! A bibliabéli történetek nem véletlenül íródtak. Tanulságul szolgálnak az utókor számára. Így van ez Jónás próféta történetével is.
1.      Mindannyian Isten hírnökei vagyunk.Úgy jövünk a világra, hogy egy-egy üzenet hordozói vagyunk e földi életben. Feladatunk az, hogy ezt az üzenetet megosszuk a világgal, mert ezáltal teljesítjük életünk célját és egyben küldetésünket.
2.      Életünk folyamán hajlamosak vagyunk úgy élni, hogy ne hallhassuk meg Isten szavát. Zajongunk, rohanunk, nem figyelünk a belsőnkre. Esélyt sem adunk arra, hogy napvilágra kerüljön, mi céllal jöttünk e világra.
3.      Ha mégis megtesszük, nagyon sokszor elmenekülünk a feladat elől. Azt gondoljuk, akárcsak Jónás, hogy ha más irányba megyünk, mint amerre az Úr küld, akkor megúszhatjuk a feladat teljesítését.
4.      Ám mindig van életünkben egy pillanat, amikor felismerjük, hogy mehetünk bárhová, az Úr így is, úgy is reánk talál. És ez a pillanat a döntő életünkben. Jónás jól döntött: elment Ninivébe, ahol romlottak és bűnösök voltak az emberek, elmondta nekik az Úr üzenetét, hogy ha nem változnak meg elpusztulnak, és az emberek meghallgatták. Ő úgy érezte, az Úr szórakozott vele, hiszen nem következett be a pusztulás. Ám valójában embereket mentett meg azzal, hogy továbbította az üzenetet. Így van ez a mi életünkben is: el kell mondanunk az üzenetet, akkor is, ha nem látjuk értelmét, mert a jó Isten tudása több a mi tudásunknál.
GYT! Valahányszor megállunk egy koporsó mellett, a könnyeken és a fájdalmon túl, számba vesszük elhunyt testvérünk életét is. Felszínre törnek az emlékek, a közösen megélt pillanatok és megfogalmazunk magunknak egy véleményt. Kérdéseket teszünk fel és keressük rá a válaszokat. Tanulságokat vonunk le és ítélkezünk. És ez így van rendjén. Mert egy-egy koporsó nem más a mi életünkben, mint egy-egy emlékeztető arra, hogy életünk véges, ugyanakkor kérdőjel is, hogy megéltük-e a küldetésünk. Felkiáltójel testvéreim, hogy halljuk-e a mi Istenünk szavát életünk forgatagában vagy mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkerüljük a kérdezés lehetőségét?! És kérdőjel is ugyanakkor, hogy ha halljuk, tesszük-e a dolgunk? Azt tesszük-e amit kell vagy csak sodródunk?
GyT! A mai napon egy olyan asszonytól búcsúzunk, akinek élete ma szintén példaként emelkedik fel előttünk. Felemelkedik, hiszen látjuk benne az erőt, amellyel kitartott a nehézségekben, nem fordított hátat azoknak, nem választotta a könnyebb útat. Látjuk a hitet, amellyel tovább tudott lépni a veszteségeken, amiből jutott neki – nem is kevés. Látjuk az őszinteséget és igazságosságot, mely kapaszkodó volt mindvégig s melyeket soha el nem engedett. Látjuk a segítőkészséget, mellyel mások mellé állt mindig, amikor kellett. Látjuk a szépre nyitott lelkét, aki azt szerette, ha mindig virágok nyílnak az udvarán. Bízunk abban, hogy tettei, sőt egész élete válaszok voltak Isten küldő szavára. Azért van megnyugvás az elengedésben, mert úgy látjuk: megtette azt, amire elhivatott.
Unitárius hitünk szerint halálunk után a mi lelkünk visszatér oda, ahonnan érkezett: a mi egy igaz Istenünkhöz. Kérdéseinket fogalmazzuk meg magunknak, tanuljunk elhunyt testvérünk életének tetteiből és keressük a mi Istenünket, hogy meghallhassuk és megcselekedhessük mindazt, amit reánk bízott. Mindezek tudatában vegyünk utolsó búcsút testvérünktől, majd kísérjük őt az örök nyugvó helyre. Ámen.
Búcsúztató
Búcsúzunk Ádámosi Sándorné, született Kovács Ilona testvérünktől, aki életének 89. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Házasságban élt 37 évet, özvegységben 33-at. Búcsúznak szerettei az alábbiak szerint:
Búcsúzik leánya Erzsébet. Búcsúzik fia Sándor és felesége Mária.
Búcsúznak unokái:  Béla, felesége Edit; Ica, férje Sándor; Kriszti, felesége Gabriella;  Sándor, felesége Edit; Zoltán és Annamária
Búcsúznak dédunokái: Adriana, Sanyika, Hanga, Erika, Szilárd és Sanyika, illetve a két ükunoka: Diána és Anna-Mária.
Búcsúznak közeli és távoli rokonai, ismerősei, szomszédai, a sírásók és a harangozók, illetve a végtisztességet tévő gyászoló gyülekezet. Személyemen keresztül pedig búcsúzik a Székelymuzsnai Unitárius Egyházközség közössége.
Isten legyen vele, Isten maradjon velünk. Ámen.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése