Örömpillanatok




Demeter Sándor Lóránd fényképe.
A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsán. A zetelaki leányegyházközség képviselőivel (Bíró Eszter és Németh Attila) elismerő oklevelet vettünk át a gyülekezet megalapításában és működtetésében kifejtett szolgálatért. Köszönjük. És Istennek is az áldást.

Ajándékozz időt!


Egy fiatal asszony üldögélt egy padon a játszótéren. Mellette egy harmincöt év körüli férfi.
- Az ott az én fiam! - mutatott az asszony büszkén egy piros pulóveres kisfiúra, aki éppen a csúszdán csúszott lefelé.
- Remek kis fickónak tűnik - mosolyodott el a férfi. - Az enyém ott ül a hintán, kék felsőben. - tette hozzá.
Majd az órájára nézett és odakiáltott a gyereknek:
- Kisfiam, mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy indulunk?
A gyermek rögtön rimánkodni kezdett:
- Apa, csak még öt percet maradjunk kérlek!
A férfi elmosolyodott, bólintott és a kis legény lelkesen hintázott tovább.
Eltelt a néhány perc, és a férfi felállt a padról.
- Na, most már mehetünk?
A kisfiú megint rimánkodni kezdett: - Apu, csak öt perc! Csak annyit maradjunk még kérlek!
A férfi megint mosolygott és bólintott.
- Hallja, uram, maga aztán igazán türelmes apuka! - szólalt meg a padon ülő asszony elismerően.
A férfi hosszasan maga elé nézett, aztán így válaszolt:
- Tudja, a nagyobbik fiamat tavaly elgázolta egy részeg sofőr. Itt történt a közelben, néhány utcányira innen... Bár rettenetesen bánt, mégis igaz, hogy nagyon kevés időt töltöttünk együtt. Most persze bármit megadnék, hogy kaphassak csak még öt percet vele... Megfogadtam, hogy soha többé nem követem el ugyanazt a hibát. Ő most azt hiszi, hogy kapott még öt percet a hintázásra, pedig valójában én kaptam még öt percet, hogy láthassam őt, amint önfeledten és boldogan játszik. Hát ezért lát engem türelmesnek.

Pünkösdi pásztorlevél


Foto: Újvárosi Katalin
”Amikor eljött a pünkösd napja és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen" (Ap Csel 2,1).

Kedves unitárius híveim, keresztény testvéreim!
Az Apostolok Cselekedetei írója így vall az ünnepről: ”amikor eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen”(Ap Csel 2,1). Ez a vallomás a jelenben elő ember számára szinte hihetetlennek hangzik. Hol vagyunk mi ettől, mai keresztények? Hiszen azt látjuk és tapasztaljuk nap, mint nap, hogy ebben a széttöredezettségben ritkán, nagyon ritkán tudunk mi együtt lenni és együtt gondolkozni.
Hangoztatjuk ugyan a keresztény egységet, de közben minden keresztény felekezet a maga igazságát emeli ki a többi ellenében. Egymás fölé vagy egymás elé akarjuk igazságainkat helyezni, feledve a Mester tanítását, figyelmeztetését. Soha nem volt ekkora igénye a keresztény embernek az egységre, mint a jelenben. Külső és belső erők, egyéni, gazdasági és politikai érdekek egymásnak feszülve morzsolnak fel, vernek szét közösséget, családot, nemzetet. A több mint kétezer éves keresztény történelemben soha nem volt ekkora szükség az egymásra figyelésre, az egységre, az egymás mellett való megmaradásra, mint most. Itt nálunk Erdélyben, de a keresztény Európában is ez az egyik leégetőbb feladat, hogy egységben maradva törekedjünk élni, dolgozni és építeni Istenországát.